Aktuális

Tokyo nemzetközi vizsga és világbajnokság/ Shinza és III.Sekai Taikai 2018

Időrendben kissé visszafele haladva a 2018-as Tokyoi vizsgáról és világbajnokságról szeretnénk röviden beszámolni. A Covid sajnos azóta ezeket a lehetőségeket is blokkolta, de szerencsére a 18-as évben ennek még nyoma sem volt. Természetesen ezeket a megmérettetéseket is sajnos támogatás nélkül kivitelezték tagjaink.

Magyarországot 4 fő képviselte a világbajnokságon, feltétele a minimum első danfokozat/Shodan volt. A vizsgára ketten 3. danfokozatra, illetve egy fő 2. danfokozatra tett kísérletet sikeresen.

Egy vizsga igen összetett feladat, hiszen jóval több, mint kettő  vesszőt ellőni. Csapatban vizsgáznak a kyudokák másik négy kyudokával,akik a világ minden tájáról érkezhetnek. A vizsga napján fognak először találkozni és ha van idejük akkor megbeszélhetik a részleteket, esetleg röviden formailag el is próbálhatják.

IMAG0533 IMAG0532 IMAG0534

Öt fő, mindenkinek megvan a a maga feladata, a maga idejében másokhoz alkalmazkodva és másokat figyelve,egy igen komoly koreográfia ez igen sok tudnivalóval,és mellette szépen is csinálni a folyamat minden részét és eredményes lövésekkel, ami nem csak külsőre kell,hogy szép legyen de erős, dinamikus is.

IMG_20180420_1102411 IMG_20180419_1621435 IMG_20180419_1557224

Hogy milyen is egy ilyen nagy, nemzetközi vizsga? Sok sok várakozás. Az én Tachim az utolsó volt a  több mint 900 résztvevőből. A rendezvény reggel 9 körül kezdődött,mi négyen délután kettő körül kerültünk sorra emlékeim szerint. Természetesen volt idő, lehetőség pár lövésre de az szigorúan Makuwarán, a gyakorlóbálán.

IMG_20180423_1240039 IMG_20180419_1630227 IMG_20180419_1557224

És, hogy mennyire voltunk az utolsók? Nekünk már négyfős tachi maradt az ötfős helyett, így itt kicsit változik a koreográfia amit szintén illik tudni,sok buktató lehet egy vizsgán. Maradandó emlék egy külföldi kyudoka, aki miután kijött a lőtérről,/Shajo, sírva rogyott össze, ugyanis lőni nem tudott, mert mind a két vesszőjét elejtette még a lövés előtt,azaz hibát vétett, Sicut, az ilyen vessző automatikusan ellőttnek számít. Sok idő, energia, utazás ,anyagiak és a cél előtt egy apró hiba miatt kiesett szegény íjász.

IMG_20180420_1043224  IMG_20180421_1229350

A világbajnokság előselejtezője igen nehéz volt, hisz négy lövésből hárommal találni kellet, csak azok jutottak tovább akiknek ez sikerült. Ezek után jöttek a következő körök,kevesebb vesszővel,kisebb céllal, egészen a döntőig,csapat és egyéni versen egyaránt.

2 7 20

 13 DSC00004

Külön élmény volt, hogy a világbajnokság megnyitóját a császárné is megtisztelte személyével.

Szívből remélem még sok ilyen élményben lehet részünk, része sok tagunknak.

https://www.ikyf.org/worldtaikai/2018_tokyo/report.html

feb 23, 2023 | Posted by in Aktuális | Hozzászólások kikapcsolva

Nemzetközi rendezvények a Kyudo világából 2023

Sajnos a Covid a nemzetközi Kyudos aktivitásra is rányomta bélyegét, reméljük, hogy a 2023-as év már szerencsésebb és biztonságosabb lesz.

A Nemzetközi Szövetség kiküldte tájékoztatóit az idei év eseményiről, melynek színhelyei Japán és Európa lesz mint már annyiszor. Reméljük tudjuk képviselni a Magyar Kyudot hosszú szünet után ismét a nemzetközi viadalokon,rendezvényeken.

Ganbatte!

2023 IKYF Events

feb 22, 2023 | Posted by in Aktuális | Hozzászólások kikapcsolva

IKYF szeminárium és vizsga – 2016. Amszterdam

Idén Amszterdam adott otthont a 2016-os nemzetközi Kyudo szemináriumnak és Shinzának/vizsgának. A rendezvényen az IKYF/International Kyudo Federation fennállásának 10. évfordulóját is megünnepelték. A Holland szövetség  (Kyudo Renmei Nederland/KRN) egy igazán jól szervezett és kivitelezett rendezvényt hozott össze nem kis munkával és erőfeszítéssel, amiből csak tanulni lehet. A több mint 2 hetes rendezvényen közel 500 kyudoka vett részt, aminek a megszervezése szintén példaértékű. (tovább…)

aug 13, 2016 | Posted by in Aktuális | Hozzászólások kikapcsolva
Magyarországi Kyudo Szövetség 2015 Minden jog fenntartva!